A vásárlói életút – más néven customer journey – egy olyan folyamat, amelynek során “elkísérjük” és a megfelelő helyen és időben szólítjuk meg (potenciális) vevőinket.
Az alábbi ábrán látható egy lehetséges terv, hogy milyen felületeken próbálhatjuk megtalálni közönségünket. Nem biztos, hogy mindegyiken találkozni is fog velünk, és később ezeknek a szűkítése lehetséges aszerint, hogy melyiket preferálja, hol mutat aktivitást vagy épp hogy mekkora büdzsé és milyen szoftverek állnak rendelkezésünkre.
Az csak fél siker, ha a hirdetésekből az oldalunkra érkezik valaki, hiszen a cél a bizalom kialakítása, a konverzió elősegítése. A jól kialakított landing oldal áttekinthető, könnyen navigálhatunk, kapcsolódik a hirdetéshez, van lehetőség hírlevél feliratkozásra és ugyanitt felkínálhatjuk neki a push értesítéseket, mindezeket természetesen csak finoman, úgy, hogy valóban úgy érezze, neki megéri ezekre a csatornákra regisztrálni! Így a későbbiekben is kapcsolatot tudunk vele tartani, nem fogjuk elveszíteni.
Forrás: Pinimg
Ezt a flow-t bármikor bővíthetjük, inaktivitás esetén új subjecttel vagy ajánlattal próbálkozhatunk, másik eszközt vethetünk be, de ne feledjük, hogy át lehet esni a ló túlsó oldalára is, van olyan pont, ahol el kell engednünk feliratkozóinkat és át kell értékelnünk addigi kommunikációnk sikerességét.
Az emailek hasznos kiegészítője a push üzenet, melyet mobilon vagy böngészőben kaphat az, aki engedélyezte az értesítéseket. Nem szükséges ahhoz weboldalunkon tartózkodnia, hogy azonnal elérhessük. Használjuk bátran, ha új tartalom vagy kedvezmény érhető el nálunk, esetleg a lejárat előtt emlékeztethetjük, villámakciókról értesíthetjük, elhagyott kosarára hívhatjuk fel figyelmét. Fontos azonban itt is megemlítenünk, hogy a mértékletesség betartása hosszú távon jövedelmezőbb lehet, ha valakit túl sok üzenettel keresünk, elveszíthetjük.
Forrás: Moangage
Az eredményes kommunikáció másik jellemzője, hogy ne mindig csak eladni akarjunk! Tökéletes felületek lehetnek erre a blogok, hírlevelek, ahol tippeket, történeteket oszthatunk meg velük, véleményüket és visszajelzésüket kérhetjük, beszámolhatunk cégünk sikereiről, CSR törekvéseiről, mindennapjainkról, hogy márkánkat minél inkább szívükbe zárják vásárlóink.
Forrás: emailmarketing.hu